2014. augusztus 12., kedd

6. fejezet: Szükségem van rád

2 óra múlva megérkeztünk egy kisebb kertes házhoz.
- Te maradj itt, mindjárt jövök. - mondta Alex és kiszállt az autóból. Figyeltem minden egyes lépését. Az ajtóhoz érve megállt és elgondolkodott. Majd inkább visszafordult. - Menyünk tovább. - nézett maga elé idegesen.
- Miért nem mentél be? - indítottam be a járművet. Mintha meg se hallotta volna, bámult tovább maga elé. - Itt merre? - kérdeztem egy kereszteződéshez érve. Még mindig nem szólalt meg csak mutatott. Pár perc után megérkeztünk a célponthoz. Mind a ketten kiszálltunk és az ajtóhoz mentünk. Be se kellett kopogni, már nyílt is az ajtó.
- Végre itt vagy. - ugrott öccse nyakába a személy akit teljes szívemből szeretek. Csak akkor vettem észre könnyeit, amikor felemelte a fejét. - Voltál otthon? - Alex megrázta a fejét.
- Vagy is igen, de nem mentem be. Jobb az, ha nem tudja, hogy itt vagyok. - húzta száját egy keserű mosolyra. - De mi történt? Miért kellett visszajönnünk? - Jess szólásra nyitotta a száját. - Várj. Inkább bent mesélj el mindent. Indult be Alex a házba. Mi kint maradtunk.
- Gyere be. - nem nézett a szemembe. Meglepődtem a mondatán. Azt hittem elfog küldeni a francba.

                                                          ~ Jessica szemszöge~

Nem számítottam rá, hogy Harry elfog jönni. Egyáltalán, hogy kíváncsi még rám azok után amiket tegnap látott és amiket mondtam neki. Bevallom jólesett jelenléte.
Alexnek elmondtam az igazat, hogy mama meghalt és pár nap múlva lesz a temetése. Nem érintette meg úgy ahogy engem, de neki is fájt. Láttam rajta. Amíg megbeszéltem vele mindent Harry csendben ült és figyelt. Nem kérdezett semmit.
Már nagyon a sírás határán voltam. Az öcsém felment azzal az indokkal a szobájába, hogy gondolkodnia kell. Nem tudom, de volt egy olyan érzésem, hogy csak kettesbe akart hagyni minket.
Az  az igazság, hogy nem tudom mit akar még Harry. Hisz én csak bajt hoznék a fejére. Tönkre tenném az életét. Az agyam azt súgta küldjem el egy melegebb éghajlatra, de a szívem... Na igen a szívem. Már nagyon sokszor darabokra tört, de mindig összetettem. Nem hiszem, hogy kibírna még egy törést.
- Miért jöttél? - hangom nem törődöm volt.
- Csak beszélni szerettem volna veled. - hajtotta le a fejét és az ajtó felé vette az irányt. -  Részvétem a nagyidért. Ha bármiben tudok segíteni csak szólj. - egy aprót bólintottam, amit már nem láthatott mert elment. Gyorsan észbe kaptam és utána rohantam.
- Harry várj! - mire felfigyelt volna már a nyakában csimpaszkodtam és szorosan öleltem, mint ha az életem múlna rajta. Furcsán nézett rám, nem értette mi történik, ahogy én sem. Mint ha nem én irányítottam volna a testem.
 A karjaiba vitt be a házba.
- Szükségem van rád. - suttogtam mellkasába. Reméltem, hogy nem hallotta meg, de a következő mondata mindent elárult.
- Szeretlek és soha többé nem hagylak kisétálni az életemből, mert túl fontos vagy nekem. Mindent sajnálok. De azt nem, hogy megismertelek és beléd szerettem. - folyt le egy könnycsepp az arcán. Nem szeretem így látni. Nem szeretem, ha miattam sírnak. Nem szeretek senkit megbántani. Szorosan magamhoz öleltem.
- Én is szeretlek nagyon. - csókoltam meg.
- Azokat miattam csináltad? - nézett le a csuklómat rondító hegekre.
- Mint mondtam, sok mindent ne tudsz rólam. És ez jobb is. Csak teher lenne a válladon, ahogy én is. - sütöttem le a szememet és kirántottam fogásából a kezemet.
- Akkor mondd el. Szeretnélek jobban megismerni téged. Ami meg a terhet illeti. Meg se hallottam. A barátnöm soha nincs a terhemre. És te az vagy. Legalább is, ha igent mondasz.  - mosolyodott el. Nem tudom, hogy azok után megbízhatok-e benne. Ne tudom, hogy tényleg érdekli mi van velem. Lehet csak sajnálatból van itt, de az is lehet, hogy igazat mondd. Minden esetre az biztos, hogy szeretem. És ha a szívemre hallgatok igennel válaszolok, de ha a fejemre, akkor nemet mondok és hagyom, hogy csak barátok legyünk.
- Igen. Leszek a barátnöőd. - nyögtem ki végre.
- Azt hittem már nem is válaszolsz Jess. És te Harry. Vigyázz a nővéremre. Nehogy megbántsd vagy összetörd a szívét. - hadonászott Alex Hazz szeme előtt.
- Megígérhetem, hogy vigyázni fogok rá. És semmiféle képen nem töröm össze a szívét. - karolt át. - Hát persze, hogy nem fogja. Az összetört szívet már nem tudja összetörni. Leültünk a TV elé és valami nagy baromságot kezdtünk nézni. Persze a fiúk élvezettel nézték. Mikor már nagyon untam kimentem a konyhába szendvicseket gyártani. Olyan más volt egyedül ott lenni és csinálni. Sokkal jobb, és viccesebb volt mikor még a nagyi élt. De nem mehetek el ebből a házból, mert nincs hova menni. Vagy is van, de az kizárt.
Mindig a kedves oldalát mutatta. Miután a nagypapa meghalt egymás vállán sírtunk, de még akkor is próbált erősnek mutatkozni előttem. De ez nekem nem megy. Senkivel ne bunkózzak, maradjak erős. Ilyet képtelenség betartani.
- Jajj nem akarok ázott kenyeret enni. - nyafogott az öcsém.
- Miért ázott? - jött Harry is a konyhába. - Oh már értem. Mi a baj?
- S-semmi csak.... - kikerültem őket és felrohantam a szobámba, amit magamra zártam. Semmi más nem kell most nekem csak nyugalom és, hogy egyedül legyek. Csörög a telefonom. Azt hittem Harry vagy az öcsém az de nem. A nővérem hívott, Becky. Felvettem, de akkor meg is bántam. Mindig is anyuci kedvence volt és amikor elment azt hittem minden rendben lesz. Ehelyett csak rosszabb. Amióta az eszemet tudom Becky csak rosszat akar nekem. Mindig akkor bukkan fel ha valami történik. Ki kell sírnom magam. - Miért minden rossz velem történik? - tettem fel a költői kérdésemet. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam az ajtómat, majd a bejárati ajtót becsapva magam után eredtem futásnak. Célom az erdő volt. Arról a helyről senki nem tudott. Ezért is volt jó. Csendes és nyugodt. A madarak csicsergésén és a patak csobogásán kívül nincs semmi zaj.
Már sötétedett mikor oda értem, de nem zavartattam magam csak leültem a virágok közé és sírtam. Miért jön vissza Becky? Mit akar tőlem? Mivel akar a földbe tiporni megint? Kérdések ezrei kavarognak a fejembe, mikre egyhamar nem kapok választ. És ez baromira idegesít. Mit csesztem el? Mivel érdemeltem ki ezt az életet? Idegesítő anya, nővér és mostohaapa. A mamám, papám meghalt. Az apámat jó pár éve nem láttam, mert neki fontosabb az új felesége, mint a saját lánya. Alex az egyetlen aki maradt számomra a családomból. És ott van Harry.... Hát igen. Igaz, hogy a barátnője lettem és most nekem kéne a világ legboldogabb emberének lennie. De valami mégse oké.
Hajnali fél egyre értem haza. A házat sötétség lepte el. Felbattyogtam a szobámba.
- Azt hittem valami történt. Úgy megijesztettél. Hiába hívtalak, nem vetted. - védelmezően ölelt végig.
- Nem volt térerő ahol voltam. Bocsi. - bontakoztam ki öleléséből és az ágyamhoz sétáltam.
- Mégis hol voltál? A barátodként jogom van tudni mi történik veled. Szerinted nekem jó végig nézni ahogy szenvedsz? Mert ha igen nagyon rosszul gondolod. Szeretlek és ez ellen nem tehetek semmit.

Hi guys! Elnézést a kicsi csúszásért, de meghoztam az új részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Véleményeket szívesen fogadok, ha pozitív, ha negatív.  A feliratkozóknak is örülök.  ~D.N