1. fejezet: London

Majdnem 3 hónapot az idegesítő anyám és az annál is bosszantóbb pasija nélkül tölthetek. 14 éves korom óta erre a pillanatra vágyom. Még az öcsém, Alex is rögtön igennel válaszolt amikor Ashék megkérdezték tőle, van-e kedve velünk jönni, hogy szegény Zack ne legyen egyedül fiú.

Megbeszéltük, hogy az indulásig nem szólunk anyáéknak, mert akkor Alexet tuti nem engedték volna el. Igaz engem se de megoldottam volna. Még akkor is ha rácsot tennének az ablakomra és bezárnának a szobámba. Hívnám Harry Pottert és kivarázsolna innen.

- Kész vagy? - jött be a szobámba kisöcsém. Bólintottam egyet majd kihúztuk a nappaliba a bőröndöket. - Tudod örülök, hogy te vagy a nővérem. Ezennel kijelenthetem te vagy a kedvenc tesóm!

- Miért van másik is? - nevettem fel és szabad kezemmel összeborzoltam a haját.

- Khmm... Hova hova fiatalok? - jelent meg a semmiből a bejárati ajtóban az a személy akire pont nincs semmi szükségem így utolsó nap.

- Közöd? Tudtommal te még mindig senkim nem vagy, hogy bármiről is beszámoljak neked. - beszédre nyitotta száját de közbe vágtam. - Ja és majd elfelejtettem. - csaptam ironikusan a homlokomra. - Remélem mire visszajövünk te már elhúztad rég ebből a lakásból a nagy picsádat.

- Majd meglátjuk. És te Alex gyere be a házba, mert nagyon megfogod bánni. - ragadta meg a mellettem álló fiú karját és befele kezdte ráncigálni. Megrémült.

- Vedd le a mocskos kezed az öcsémről! Amit az előbb mondtam rá is ugyan úgy igaz mint rám. Ezt jól vésd az eszedbe amit most mondani fogok. Te egy senki vagy. Ismétlem SENKI!

Eléggé megsértődhetett, mert olyan piros fejjel ment vissza a házba hogy még a rák is megirigyelte volna. Alex szorosan megölelt mint akinek az élet függne tőlem. Nem csodálom hisz még csak 15 éves és eddig a legtöbb esetben megtudtam szabadítani őt a "kínok kínjától". De a valódi biztonságot még így se tudtam neki biztosítani megfelelően, mert volt amikor én se voltam itthon akkor meg magára volt utalva ilyen téren. Arról meg nem is beszélve, ha itthon voltam és vele vagy velem kötözködtek nem hagytam annyiba a dolgot. Öcsémet felküldtem, hogy ne hallja miket vágunk egymás fejéhez, de attól hogy felment még nem oldottam meg mindent. A nagy veszekedések után mindig a szobámban aludt. Látszott rajta mennyire megviseli őt ez a helyzet, de sosem törtek utat a könnyei.

- Nem is tudom mi lenne velem nélküled. Miért állsz ki mindig mellettem? És mi történt két éve, hogy ennyire magabiztos lettél? - szívesen válaszoltam volna a kérdéseire, de megérkeztek a "megmentőink". - Oh hála Istennek végre itt vagytok és megszabadulhatok ettől. - mutatott szarkasztikusan a házunkra.

- Neked is szia Alex. - nevettek az első ülésről a gimis barátaim. Intettem nekik köszönés képen. Betettük a kocsiba a cuccainkat, majd beültünk. - Minden oké veletek?
- Hát az idióta senkit leszámítva persze. - legyintettem.
- Juj képzeljétek el, kimentünk az ajtó elé, hogy ott várjunk titeket és... - kezdte elmesélni Alex a történteket.

A ház amiben lakunk csodálatos. Megbeszéltük, hogy felavatjuk Londont és elmegyünk egy jót bulizni. Kiválasztottam az időhöz és egy partyhoz megfelelő öltözéket. Nem túl kihívó, de attól még jól néz ki.
Felvettem, majd megcsináltam a sminkemet és a hajamat is.

- Na már csak be kell jutnunk. És Alex ne feledd ha kérdezik 17 vagy. - a fiú bólintott. - Ilyenkor lenne jó ha híresek lennénk!
Ash kijelentésén mindannyian elkezdtünk nevetni. A sor előre haladtával egyre közelebb voltunk a bejárathoz. Úgy negyed óra múlva hajszál híján bemehettünk volna ha a biztonsági őr szemet nem szúr az öcsémre.
- Ők velem vannak! - szólalt meg mögülem egy mély rekedtes hang ami nagyon ismerős volt. Hátra fordultam és a régi szomszédunkat pillantottam meg. Louist.
- Akkor menyjenek be. - sóhajtott egy nagyot a kigyúrt melák. Megindultunk befelé és mindenki hálálkodott Lounak, hogy segített. Persze ők nem ismerték talán Alex emlékszik rá.
- Köszi Louis! - öleltem át nagyon rég nem látott jó barátom.
- Nincs mit. És mi a helyzet veled? Sok év eltelt már mióta nem találkoztunk.
- Ti ismeritek egymást? - mind a ketten bólintottunk, majd beljebb mentünk, de továbbra is meséltünk egymásnak az elmúlt évekről. Azt is elmondta, hogy jelentkezett az x faktorba, ott harmadik helyezést ért el a bandájával. Egy bizonyos One Directionnal.
- Gyere. Bemutatlak téged a banda társaimnak. - intett egy eléggé eldugott asztal felé. Régi barátaim elég furcsán néztek rám, míg az öcsém csak nézte a táncoló csajokat. - Sziasztok srácok!
- Na végre Lou! Merre voltál? - kérdezősködött az egyik.
- Srácok nyugi. Beszeretném nektek mutatni Jessica Forkot a régi ovis társamat. És ő segíthetne nekünk.
Amíg Louis beszélt a fiúkkal, én körbenéztem rajtuk. Igaz a homályban nem nagyon láttam, de egy bizonyos személyt nagyon jól láttam. A szeme smaragd zölden világított ahogy halványan világított az asztal fölött a lámpa. A göndör fürtjei rakoncátlanul lógtak a szemébe amit egy mozdulattal elsöpört. Azt hiszem rabul ejtett. Nem. Nem az nem lehet. Hisz még nem is ismerem.
- Szia a nevem Liam.
- Szia én Niall vagyok.
- Helló itt Zayn.
- Harry.
Kedvesen biccentettem feléjük miközben memorizáltam a nevüket.
- Örvendtem a találkozásnak, de már várnak a barátaim. - fordultam meg és lassan eljöttem és keresni kezdtem az öcséméket.

Prologus

A nevem Jessica Fork. Angliában élek a "családommal". Hogy miért teszem idézőjelbe a család szót? Nagyon egyszerű. Még kiskoromban elváltak a szüleim, én meg anyámnál maradtam. Sokszor hulla részegen járt haza minden este más pasikkal. Akkor a gyerek eszemmel nem nagyon értettem mi folyik körülöttem, de azok az évek hamar elteltek. 14 éves voltam amikor anyám leragadt egy neki tetsző férfinál. Az elején még úgy ahogy kedveltem őt, de az évek során nagyon mélyre elásta magát nálam. Egyre kevesebb időt töltöttem otthon. Inkább apum felőli mamámnál voltam, legtöbbször ott is aludtam. Valahogy ő az akit a családomból igazán szeretek. Rá mindig számíthattam amikor az otthoniak miatt teljesen kikészültem. Igen valahogy anyám a palija hatása alá került és így még kevesebb időt szentel rám, sőt egyáltalán nem is foglalkozik velem.
Egyszer nagyon ronda dolgokat vágtak a fejemhez. És én hagytam. Akkor elhatároztam, hogy a sarkamra állok és nem hagyom magamat.
4 éve gimibe járok és van két szuper barátom akikre mindig számíthatok. Első évesek voltunk amikor megismerkedtünk egymással. Akkoriban még nem szedtem össze magam és mindenkinek hagytam, hogy a földbe tiporjanak.
Most itt ülök az unalmas osztályfőnöki órán és Ashel  levelezgetek.
- Khm Mrs. Fork! Megtisztelne azzal ha figyelne miközben osztom az érettségijüket! - észre sem vettem, hogy ennyire elkalandoztam a gondolataimban.
- Elnézést Mr. Lock. - sütöttem le a szemeimet és próbáltam beilleszkedni az órába. Egy papír fecni repült az asztalomra.
 Óra után megyünk a foci pályához Zackért.<3  :)
Bólintottam egyet Ash felé, amit tudomásul vett. Az óra végén mindenki érzékeny búcsút vett az osztályfőnökünktől. Persze én is oda mentem elköszönni, de kicsit se szomorúan. Inkább arra vágytam, hogy a barátaimmal végre végig bulizhassuk a nyarat és ne kelljen többet az érettségivel se a ballagással foglalkoznom. Igaz jövőre fősulira megyek, de had élvezzem ki a nyarat főleg most, hogy Zack, Ashlyn és én együtt elutazunk Londonba és az egész szünetet ott töltjük. Szülők, szabályok, tanulás és szigor nélkül. Helyette ismerkedünk, bulizunk, hülyülünk és amit a 18 évesek szoktak még csinálni.
- Jess figyelsz te rám? - rángatott vissza a valóságba barátnőm.
- Persze. Bocsi csak olyan izgatott vagyok a holnapi út miatt.
- Szóval akkor elmondom még egyszer, mert ebből az jött le, hogy egyáltalán nem hallottál semmit amit 5 perce mondogatok.
Ash elmondta 5 percben mit fogunk csinálni majdnem 3 hónapon keresztül. Pont befejezte mire oda értünk a hiányzó csoport tagunkhoz. Egymást egy csókkal köszöntötték én meg barátian megöleltem. Ja igen azt kihagytam, hogy Zack és Ash amióta ismerem őket járnak. Nagyon aranyosak együtt és ami a legfontosabb kiegészítik és szeretik egymást. Igazi példa pár. Remélem én is ilyen szerencsésen leszek a Nagy Ő-vel.