2014. július 20., vasárnap

3. fejezet: Ajánlat

                                                           ~ 5 nappal később ~

Az igazat megvallva nem akartam dalszövegeket írni másoknak főleg, hogy azt meg is akarják jelentetni nyilvánosan. Teljesen más amikor a szobámban ülve írok, mert tudom, hogy akkor csak magamnak írok és az nem tudódik ki. Ezáltal senki nem tud róla.
A suliban is mindig ez volt. Féltem. Féltem, hogy kinevetnek a bénaságom miatt. Mondhatni lámpa lázam van. Ezért voltam hálás Ashnek mindig. Mivel egy osztályba jártunk, de mégse volt teljesen egyforma az órarendünk, mert más más szakra jártunk. Ő a művészetire, én meg a zeneire. De a fő tantárgyakra együtt jártunk. Amikor olyan feladatot kaptunk, hogy valamiről valakiről vagy csak egy szimpla fogalmazást kellett írni, mindig megkértem Asht, hogy csinálja meg helyettem (persze azért egy kicsit segítettem, hogy ne egyedül csináljon mindent).  Az elején mindig mondta, hogy én is megtudom csinálni mert van hozzá tehetségem, de a végén már belefáradt és egy nagy sóhaj kíséretében átvette a feladataimat.
Ebben a pár napban már az is az eszembe jutott, hogy szólok Lounak keressenek valaki mást a helyemre, mert képtelen vagyok bármit is írni. De persze a drága jó barátaim és az öcsém mindig lebeszéltek róla.
Ezért a napjaim nagyobb részét a studió zongorája felett görnyedve töltöm és próbálok eladható dalt kiokoskodni.
Így az ötödik napra egész belejöttem és már három dalt is sikerült megcsinálnom. És most dolgozok a negyediken. A srácok minden nap többször jöttek kíváncsiskodni és egy csomó kérdéssel halmoztak el. Persze egyre sem úgy válaszoltam, ahogy ők akarták volna, de ezen csak egy jót nevettem. Főleg a nevetséges arc kifejezésükön.
Eljött az a nap amikor be kell mutatnom nekik a dalokat. A főnökük Paul is itt lesz, hogy bírálja az eladhatóságot, mert szerinte a fiúk mindenre igent mondanának.
- Jessica akkor megmutatnád mire jutottál öt nap alatt? - kérdezte Paul. Lassan közelítettem a zongorához, de előtte kiosztottam mindenkinek a szövegét. Leültem a hangszer elé.
- Az első dal a Right Now. Mindenkinek oda van írva mikor jön és mit kell énekelnie, ahogy az összes többinél így lesz. Ha akarjátok változtathattok rajta. Én csak a hangszíneteket vettem figyelembe úgy dolgoztam. Ismerkedjetek a szöveggel. És akkor bele is kezdenék.
Lenyomtam az első hangot, majd a következőt és így tovább. Lassan jött az a rész amikor a hangomat is meg kellett nekik mutatnom, amit nagyon nem akartam, de muszáj volt. Most is ugyan úgy féltem, mint amikor a suliban ének órán kellett egyedül énekelnem. Becsuktam a szemeimet így egész bele éltem magam a dalba. A hangok követték egymást, ahogy a szavak is, míg nem véget ért.
A kétségeim rögtön elmúltak amikor megláttam a többiek tekintetét. A legtöbbjük próbált erős maradni, de szegény Niallnak kellett hozni a papírzsepiket. Ezek szerint ő a legérzékenyebb a bandában.
A következő dal a Half a Heart. Ahhoz viszont az aláfestő zene a gitár volt. Ezt is hasonló sikerrel fogadták. De a személyes kedvencemet ami talán a legjobbra sikerült azt a végére tartogatom. A harmadik a You&I. Ehhez is maradt a gitár. Ezen is hamar túl estem. Letettem a gitárt a helyére és a srácokra néztem.
- Ezek csodálatosak lettek Jess. Tudtam én, hogy te kellesz nekünk. Más ember ennyi idő alatt talán egyet se hozott volna össze míg te hármat is. - ölelt át Louis.
- Igen ezek annyira meghatóak. - sírt fel Niall. A többiek csendben ültek és hevesen bólogattak.
- Köszönöm, de nem ezek a legjobbak a negyedik dal egyben a személyes kedvencem még hátra van. Előre is elnézést kérek tőled Niall a következő dalért ha még jobban elkezdesz sírni.
Azzal a lendülettel visszaültem a zongorához és elkezdtem a Strong című dalt játszani és énekelni. A végére mind a hatan állva tapsoltak, majd Paul megindult felém.
- Jessica. Beszélnünk kell. - bólintottam egyet, hogy mondja bátran. - Négy szemközt. - Kimentünk az ajtó elé. - Tudod rég nem találkoztam ilyen tehetséggel. Éppen ezért szeretném ha te lennél hivatalosan is a One Direction dalszöveg írója és zongoristája. Havi fizetés. Turnék, koncertek. És ami a legjobb hír név. Nos mit mondasz? Benne vagy?
- Hát nem is tudom. Muszáj most rögtön válaszolnom?
- Természetesen nem. Csak azt kérem a hónap végéig értesíts engem, hogy döntöttél velünk tartasz vagy sem.
Visszamentünk a studióba, ahol éppen Niallt nyugtatgatták a fiúk.
- ....Niall nyugodj már meg ezek csak dalok. Semmi valóság alapjuk nin...- folytatta volna Liam csak beléptünk az ajtón. Én csak mosolyogtam és oda battyogtam a kanapéhoz ahol a szöszi ült.
- Jessi ezeknek a daloknak van valami valóság alapjuk? - nézett a szemembe. Kérdésén felnevettem.
- Dehogy is ezeket csak kitaláltam.
- Akkor jó. Éhes vagyok. Ti nem? - hirtelen hangulat váltásán eléggé meglepődtem, de ő már csak Niall a bélpoklos.
- További jó munkát, de nekem haza kell mennem. Eléggé késő van már biztos hiányolnak a barátaim. Sziasztok!
Az épületből kiérve lágyan fújt a szél. Hiába van nyár itt Londonban még hideg volt egy kicsit. Gyalog indultam haza, így egy kicsit ki tudom szellőztetni a fejemet. Szerencsémre még az eső is elkezdett zuhogni. Bár nem bántam, mert nagyon szerettem az esőben sétálni és elázni. Ez valahogy mindig megnyugtatott. Főleg amikor otthon voltam egy kiadós veszekedés után, mindig eljöttem a házból. Amíg nem találtam meg a kedvenc helyemet addig csak az utcán sétálgattam. Aztán megtaláltam az erdőben egy kis rétet, ahol volt egy kisebb vízesés, ami egy kis patakba torkollott. Én a patak szélén szoktam ülni és a tükörképemet bámulom, vagy épp a puha fűben fekszek és úgy gondolkodok a nyomorult életemen.

                                                                ~ Visszatekintés ~

- Jessica azonnal gyere vissza a házba! - üvöltötte anyám az ajtóból. Mindig itt lyukadunk ki. Ő ordibál velem, mert valamit sose csinálok jól. Én meg lenyelem amit mond.
Ahogy tudtam úgy futottam előre. Akkor találtam meg azt az eldugott területet az erdőben. Leültem a patak mellé és csak bámultam magamat. A szemem lekalandozott a csuklómon húzódó hegekre és a szememből rögtön elindultak a szűnni nem akaró könnyek. Elgondolkodtam az életemen. A nagymamámon kívül senkim sincs csak az öcsém, de ő még kicsi és meg kell védenem. Ott határoztam el, hogy minden erőmet összeszedve nem fogom hagyni magamat. Igen is ki fogom mondani amit gondolok.

                                                              ~ Visszatekintés vége~

- Hahó Jess. - szólongatott egy hang. Annyira elkalandoztam, hogy arra sem emlékszek, hogy kerültem egy parki padra. Felnéztem a földről és Harry csillogó szemével találtam magam szemben.
- Szia Harry. Te mit keresel itt?
- Haza fele tartottam... - mutatott az útszélén álló kocsijára. - Amikor megláttam egy ismerős lányt a szakadó esőben ülni egy padon. Te sírtál? - lesütöttem szemeimet. - Hé. Mi történt? - ült le mellém. Az esőtől a haja a homlokára tapadt, a ruhái a testéhez. Így még sexysebben néz ki mint amúgy. Persze mindenhogy tökéletes.
- Minden oké, csak előjött pár rossz emlék. - néztem bele szemébe. Percekig bámultuk egymást, majd közeledni kezdtek az ajkaink egymás felé míg nem egybeforrtak. Ajkain lassan mozogtak de annál szeretet teljesebben. Harry a nyelvével végig szántott alsó ajkamon, ezzel bejutást kérve, amit meg adtam neki. Nyelveink táncba hívták egymást és egyre vadabb csók lett belőle.
- Gyere a végén még megfáznánk amit nem szeretnék. - kacsintott. Az úton végig nagy mosoly húzódott ajkain, amitől nekem is mosoly szökött arcomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése