- Tudod be kéne zárnod az ajtót, főleg estére. - félelmemben felsikítottam, aztán felismertem a hangot. Felkapcsoltam a lámpát és Harry felé fordultam.
- Mit keresel itt? - néztem a szemébe.
- Nálam hagytad a telefonodat. És meg akartam nézni hogy vagy. - sütötte le szemét. Arcára szomorúság szökött. Elvettem a kütyüt a kezéből és idegesen az ágyra dobtam.
- Hogy, hogy vagyok?! Azok után még meg mered kérdezni?- keltem ki magamból. Visszagondolva a történtekre könnyek kezdték szúrni a szememet, de nem engedtem nekik utat. Nem akartam előtte elgyengülni. - De ha nagyon tudni akarod nagyon is jól érzem magam, így legalább megtudtam milyen is vagy valójában! - nehéz volt kimondani a szavakat, főleg úgy, hogy nem is igazak.
- Figyelj én sajnálom, ha megbántottalak. De... - vakarta meg a tarkóját.
- Ne mondd ki. Sejtem mit akarsz mondani, de inkább ne. Az lesz a legjob, ha most elmész és soha többet be nem teszed a kapun a lábad. - mentem az ajtóhoz és kiinvitáltam. Becsaptam az ajtómat és a biztonság kedvéért be is zártam. Gyorsan felvettem a pizsimet és bementem a fürdőbe. Patakokban kezdtek hullani a könnyeim. A tükörképemmel néztem farkas szemet. Egyre lejjebb vezettem a tekintetemet míg meg nem állapodott a csuklómon. Elő vettem a zárt fiókból egy pengét. Lecsúsztam a hideg csempén és a vékony bőrhöz tartottam az éles tárgyat és végig húztam. Van rajta már jó pár heg, de ideje újakat csinálni.
Azt hittem, ha eljövök otthonról minden megoldódik. A kibaszott életem végre helyre jöhet. Naiv voltam, hogy reménykedtem. Mindig reménykedtem, hogy egyszer csak minden megoldódik. Ez volt az egyetlen ments váram. A remény. De mint mondani szokták a remény hal meg utoljára. És azt hiszem most tudatosult bennem, hogy bizony az is meghalt. Rajtam már senki sem segíthet csak a halál. De ezt még nem tehetem meg. Még nem hagyhatok itt mindent.
Még nagyon sok emlék futott át az agyamon. Ilyenkor visszavágyódok az ovis korszakomra. Akkor minden rendben volt. Miket beszélek semmi se volt rendben. Semmi sincs rendben amióta az eszemet tudom. Csak akkor még nem foglalkoztam vele. Nem érdekelt, mert gyerek voltam. Elvoltam a saját kis álom világomban. De ez nagyon hamar megváltozott. Szerencsére Louis nem tudott anyámmal való viszonyomról. De jobb is ez így. Nem kérek a sajnálatukból. Nem akarom, hogy csak azért legyenek velem kedvesek, mert sajnálnak. Ami meg Harryt illeti. Irtó mérges vagyok magamra amiért nem tudtam nemet mondani. Nem tudom mi ütött belém. Nem tudom miért mentem bele ebbe az egészbe, de már nagyon bánom. Furcsa is volt, hogy Harry megcsókolt, hisz hozzám így még senki se vonzódott. Mindenki rusnyának tartott. Csak nevettek rajtam. Ezért nem is hibáztatom Harryt. De szörnyű abban a tudatban élni, hogy csak egy menetre kellettem neki semmi többre. És én hülye megadtam neki amire vágyott, ezzel oda adva neki legféltettebb kincsemet. Egy ribanc vagyok. Semmi más. És a ribancok nem érdemlik meg az életet, ahogy én sem. De valami miatt képtelen vagyok megtenni az öngyilkos kísérletemet. Valami megmagyarázhatatlan érzés miatt.
Amíg gondolkodtam számtalanszor végig húztam a fémet a kezemen. Felálltam, hogy leöblítsem a vért a bőrömről és kitisztuljanak a sebek. Fáslival bekötöttem, majd visszamentem a szobámba. Felvettem egy vékony pulcsit, hogy ne látszódjon a fásli, mert ha Ash rájön, hogy még mindig csinálom tuti kinyírna. Befeküdtem a jó puha ágyba és álomba sírtam magam.
- Jó reggelt idegen! - mondta Zack mi közbe a müzliét tömte magába.
- Jobbat! - morogtam. Elővettem a szekrényből egy bögrét és teletöltöttem jó erős kávéval.
- Te azt meg akarod inni?! Na add ide csinálok neked normális kávét. Addig elmesélhetnéd mi a baj. - Zack már jól ismert. Még talán Ashlynnél is jobban. Tudta mikor milyen kedvem van. Bár ez lehet egy titkos képesség is. Nem tudom.
- Nincs semmi. Hol vannak a többiek? - váltottam témát.
- Ash elment a ház tulajdonosához Alex meg elkísérte.
- Valami történt?
- Nem csak.... Csak úgy döntöttünk itt mindenkinek jobb ezért ide költözünk. Szóval üdv itthon. - mosolygott.
- Hát ez huha. Én meg azon gondolkodtam, hogy nem megyek fő sulira. - mondtam ki amin már egy ideje gondolkodom.
- És akkor mihez kezdesz?
- Kaptam egy munka ajánlatot, miszerint dalszerző lehetek és zongorista. Tegnap azért maradtam sokáig.... Uhm... Szóval, mert Paullal beszélgettem.
- Ez nagyszerű. Legalább azt csinálhatod amit mindig is akartál. Megmutathatod mindenkinek a rejtett képességedet. - kacsintott.
- Jujj annyira büszkék vagyunk rád Jess. - ugrott két ember a nyakamba. Még egy órán keresztül beszélgettünk, majd összeszedtem a cuccaim felöltöztem és elindultam dolgozni. - Igen felhívtam Pault, hogy elfogadom az ajánlatot és szívesen dolgoznék neki. - Mivel meleg van nem vehettem fel nagykabátot se pulcsit, mert a végén még rajtam röhögnének. Ezért egy farmer sortot választottam hozzá egy fekete trikó és egy hosszú ujjú kockás inget és egy fekete torna cipőt, hozzá való táskával.Mikor beértem a studióba senki nem volt ott. Ledobtam magam a kanapéra és lehunytam a szemeimet. Lejátszódott a szemem előtt a tegnap este minden egyes darabkája.
A folyosóról hangok szűrődtek ezért gyorsan letöröltem könnyeimet és felültem.
- Szia Jessi! - köszönt egyszerre a négy srác. Pontosabban Niall, Louis, Liam és Zayn.
- Sziasztok! - öleltem meg őket egyesével. Kicsit örültem, hogy nem látom Harry képét a tegnap történtek után.
- Jó reggelt. Kezdhetjük a munkát? Hol van Harold? - nézett körbe. - Nem igaz, hogy mindig rá kell várni.
- Nem kell várni. Itt vagyok. - esett be az ajtón az emlegetett szamár. Furcsa volt látni. Eddig mindig élet vidám volt, mosolygós. De most. Most teljesen más. Sötét karikák a szeme alatt és a stílusa nem törődöm.
~ Harry szemszöge ~
Nem tudom mi ütött belém amikor elküldtem Jessicat. Össze voltam zavarodva. Abba se voltam biztos, hogy ő viszont szeret engem, hogy neki nem jelentett semmit, hogy csak egy éjszaka volt az egész. És igen csak annyi lett, mert én hülye elüldöztem. Akkora egy balfasz vagyok. Az életembe végre jön egy lány - aki már kész nő - még nem is is merjük nagyon egymást, de egyik éjszaka beteljesült amit mindig is akartam sőt még több is, hisz én voltam neki az első. Erre ahelyett, hogy most boldogan a karjaim közt tarthatnám és munka közben csókokat lopni tőle ezzel a főnökünk idegeire menve. Nem. Távolság tartóak vagyunk egymással. Sőt még rám se néz, ami nagyon bánt. Vége. Most már tényleg vége annak ami el se kezdődhetett. És ez kurvára nem oké. Tegnap este mikor visszavittem a telefonját dühös volt rám. Amit megértek. És nagyon is igaza van. Én is kibaszott dühös vagyok magamra. - Fogok vele beszélni. Muszáj beszélnem vele. - mondtam magamnak.
Sikeresen felvettük a dalokat. Jess már indult haza. Elköszöntem a fiúktól és utána rohantam. De nem láttam sehol. Visszamentem az épületbe, hát ha ott maradt, de ott se találtam. Már kezdtem feladni a keresést, amikor az egyik szobából hangok szűrődtek ki. Be nyitottam.
- Jess!! - kiabáltam.
Nagyon tetszik a blogod!! *-*
VálaszTörlésMár most imádom!! :))
Siess a kövivel!!*-* :)) :3
Idáig még te vagy az első aki ezt mondta és ez nagyon jól esik, hogy valakinek tetszik <3
TörlésSietek, de nem akarom elsietni ;) Ha érted :D